Egyházashetye reggel ~8:00, felkeltem, a többiek még alszanak, kimentem az udvarra, mert ott jobb… , tettem még a kályhára fát, rágyújtottam egy cigire, vagyis elkezdődött a nap! Meglepve tapasztalom, hogy van net, de most nem ezért kapcsoltam be a gépet, nevezzük ezt egy kellemes meglepetésnek, opciónak… Furcsa a környezet, de irgalmatlanul jó kimozdulni, egészen pontosan kiszakadni a nagyváros fogságából. Pontosan erre vágytam és már a lefelé út is segített, mert igaz, hogy mentünk 25 km-et autópályán, hogy behozzuk Gyuláékat (akik motorral jöttek), de a többi mind 4 számjegyes út volt a Bakony keresztül. Gyönyörű volt az idő, a tavasz pedig már javában dolgoztatja a természetet, meg is álltunk medvehagymát szedni/enni, mert hogy az jó, meg pihenni is kell, persze megálltunk kávézni és vásárolni is, mert ugyebár a túl kell élni valahogy az estét… A megérkezés örömét némi házi pálinkával, majd munkával ünnepeltük és amikor már mindenhol égett a kályhában a tűz, akkor elmentünk a kocsmába! ;-) Aztán némi csocsó és ping-pong után hazajöttünk és csináltunk egy patent bableveset… Persze a hangulathoz hozzátartozik, hogy Hetyén egy régi Orion erősítő van és egy lemezjátszó, ami valami különös hangulatot biztosít, tudod A oldal, B oldal, tű le, fel, kicsit serceg, tisztít, kivesz a borítóból, stb. … és nem rosszak az alapanyagok sem, vagyis Isley Brothers-től, a Szakcsi Lakatoson és sok komoly zenén át Karádi Katalin-ig szinte minden megtalálható…
Egyházashetye - anno
2010.04.20. 08:56 kistrizso
Lefelé Zsófival beszélgetve rájöttem, hogy az rendben van, hogy mindenkit más érdekel, de van olyan dolgok, amelyek mondjuk általánosan ismertek, ennek a körét persze valaki szűkebben, valaki pedig tágabban értelmezi. Én nagyon sokszor kiakadtam, hogy valaki ezt, meg azt nem tudja és tegnap megtudtam, hogy a fagyöngy mi fán terem… J Vagyis az emberek más és más dolgok érdeklik, mindenki másnap jó, így nem szabad fikázni a másikat, mert az lehet, hogy nem tudja azt ami Neked alap, de biztosan van olyan amit Te nem tudsz, és neki alap… Avagy tegnaptól jobb ember lettem, vagy majd visszafogom! …avagy nem akarok irodalom kérdést! ;-)
A pénteki nap nagyon pörgős volt, talán az egész héten a legdurvább, de szerettem ezt. Egyben sikerült összehozni a havi tervet, ami nagyfokú megnyugvást okozott, de azért nem rossz kiválasztani a prioritásokat, vagyis nagyobb értékű szerződések és project jóváhagyások, ajánlatok és természetesen a telefon, mert az mindig csörög… Közben néhány levél, sok cigi, pörgés erre, arra. Így fordulhatott elő, hogy pénteken este úgy jöttem el, hogy tudtam hétfőn korán kell kezdenem, ami nem baj élvezem, azt amikor a város előtt kellek... Pénteken este átvittem Keggának a Hawx-ot, amit előző nap vettem, hogy egy kicsit turbozza meg az XP-jét következő LAN partyig, amely keresztény értékeink mentén Pünkösdkor lesz, addig persze a Wörös biztosan talál majd valami új és visszautasíthatatlan játékot! Persze az nem baj, ha az ember találkozik a legjobb barátjával és beszélget, kávézik, stb. Az viszont igen, hogyha egy másik barátjának azt mondja, hogy majd csönget, ha odaér, aztán amikor Zsófi felhívott, hogy mizu, akkor éppen még ment körbe a cigi én pedig a város másik végén voltam, így csak késve tudtak elindulni, avagy mondhatnám, hogy elfelejtettem felhívni, de mindegy így is egész hétvégén szobafogságon vagyok… Ettől függetlenül péntek este együtt pörögtünk a Kobuci nyitó buliján a Folk Error együttes felejthetetlen teljesítményére. Valahogy nagyon el van találva az a hely és igaz Zsuzsi mondta, hogy volt itt már Rock ’n roll koncert is, nekem ez mindig népzenés helyként marad meg… De zseniális, pl. a szinte minden együttes által feldolgozott, Indulj el egy úton… című dal! Nem maradtunk sokáig mert, hogy tegnap, meg ma itt vagyunk, de akkor is jó volt, na meg persze egy kicsit hideg a vége felé.
Alapvetőjében csütörtök reggel úgy jöttem el otthonról, hogy majd vasárnap megyek először haza, mivel csütörtök este a Szimplában pörögtünk az Analóg által kitalált Heating közösség építő és fejlesztő foglalkozáson. Nem voltunk sokan, de nagyon jó volt a hangulat, egy kicsit kibeszéltük a jelenlegi szitut, illetve volt egy utazásos blokk, ahol Zoli valami irgalmatlanul durva története mesélt egy Szentpétervári kalandról, ahol a házi gazdák bebaszva összevettek, az egyik a másik hátán verte szét a széket, aztán átjött a szomszéd, hogy mi van, de úgy hogy berúgta az ajtót, stb. Szóval csak tátottam a számát! Régen nem beszélgettem már ennyit Zolival, valószínűleg az a végzetem, hogy kezdetén és a végén legyek ott, ahol kell… Mind ezt megpecsételve nála aludhattam és reggel visszavitt az autómig. Persze itt is volt egy vicces story, amikor elindultunk a gangon, annyira nem figyeltem, hogy benyitottam egy lakásba, mert azt hittem, hogy az a lépcsőház ajtaja, de lakásból kutyaugatás jött ki, nagy mindegy valószínűleg még akkor nem keltem fel eléggé… Aztán jött a gumicsere. Pontban 8:00-ra értem oda, majd 5 perc után meg is kérdezték, hogy mit szeretnék, egészen pontosan én kerültem sorra, emberünk telefonál és azt mondja, hogy 10 perc, mert a kollégának még van dolga, aztán 20 perc múlva megkérdeztem, hogy mi van azzal a kollégáddal, aki 20 perc ezelőtt azt mondta, hogy 10 perc? J Na akkor lett még negyedóra, aztán még negyedóra amíg kicserélték a gumikat, már sajnálom, hogy nem vittem gépet, ezentúl mindig fogok… Zseniális dolog ez a fajta szabadság, de így maradt a Metro magazin, meg az időközben befutó kollégákkal a Beszélgetés, aminek amúgy szintén Örülök, mert Vavra kollégával idáig nem sokat egyeztettünk és értelmes arcnak tűnik…Habár mindig eszembe jut, amikor kb. egy hét után megkérdezte, hogy nem tudok-e a környéken valami kellemes, meleg (érted?), kajálós helyet? Na mindegy, ez biztos csak nyelvbotlás volt… :-)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kistrizso.blog.hu/api/trackback/id/tr131936408
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.