Van egy ismerősöm, akinek a volt beosztottja annyit mondott róla, hogy idézem egy „köcsög gestapós fasszopó”… Hát nem is tudom, ez lehet, hogy erős, de nem zörög a haraszt…, a közmondás szerint, de az nem egy jó munkahely, illetve bonyolult a szitu… Nem is igazból értem a dolgot!
Tegnap voltunk Zsófival a Gerbeaud-ban sütizni, kávézni és beszélgetni… Ez volt a névnapi ajándéka, amit nem is most ünnepel! ;-) Igaz az Ő ajándéka volt, de nekem tett jót. Aztán átmentünk Brazilhoz, megmenteni az életét, mert csúnyán le van égve és cigi nélkül nem tud rajzolni, így vettünk neki, illetve mindannyian feltöltődtünk egy kis kreatív gondolttal és művészettel… Hihetetlen arc, szerettem. Szinte már szatirikus a szerénysége és pozitív hozzáállása amivel kezeli a dolgokat. Az hogy nyert egy Alfa Béta díjat a képregény kiállításon szinte nem is játszott…. Szívből remélem, hogy ez a mostani mű elkészül és átütő siker lesz, nemcsak neki, hanem Gyuriéknak is…. Avagy a tegnapi napot úgy zártam, mint egy boldog úttörő, jót cselekedtem, ami nem áll messze az alapfilozófiámtól!
Ha már Gyuri, akkor kivételesen holnap megyünk snookerezni, csak hogy maradjunk a bevállt keddnél… J
Pénteken megint volt LAN party, meglehetősen jól sikerült, sokat loot-oltunk és irtottuk a baltás és egyéb zombikat, meg mindent ami szembejött, aztán pedig mentünk vásárolni és tanakodni az automatához… Felejthetetlen élmény! Persze repültünk is a HAWX még mindig, a No1… Jól sikerült az élelmezés, a hurka-kolbász és mustáros bacon-be göngyölt setés ütött, mint ahogy általában… Mint a kutyák úgy pusztították… J De ennél nincs is jobb érzés! Igaz valljuk be, ezek elkészítése nem egy nagy tudomány, megbirkóztam már nehezebb dolgokkal is…
Pénteken voltam egy iszogatós party-n a marketingesekkel, aminek az lett a vége, hogy a két Ágival végeztünk napfelkeltekor a Szódában. Nem is gondoltam volna, hogy ez a két lány ennyire életteli, illetve sajnálom, hogy eddig nem beszélgettünk… illetve köszönöm a lehetőséget! Igaz azóta, többet beszéltünk, mint az elmúlt 3 évben összesen, avagy ez rekord! Nem is tudom, hogy ez most mi…
Ma találkoztam az Angyallal, aki még mindig gyönyörű és nőies, illetve jóvalta komolyabbnak, megfontoltabbnak és nem utolsó sorban boldogabbnak tűnik mint korábban… Most nincs munkája és ezért egy picit irigylem! J
Furcsa, egyszerre van benne nihilizmus, értetlenség, röhej, viádmság, irónia és még nagyon sok dolog és ezek érdekes, mondhatni eufórikus érzésé teszik a napjaimat, vagy mondhatni az utolsó napjaimat itt…
Bármerre nézzek zombikat látok, akik nem értik, hogy mit és hogyan, na meg hogy miért… Ülnek és szenvednek! Nem jó ez így… és amikor már azt hinné az ember, hogy valami jobb lesz, akkor kiderül, hogy vannak még dolgok, amiket el lehet b*szni!
Ha valaki azt mondja nekem, hogy 850, akkor a kedvenc BMW-m jut eszembe, de ha valaki azt mondja, hogy 850 lesz a célszámod, akkor kiröhögöm, de ha valaki azt mondja, hogy mindenkinek, az már több mint komikus… Létezhet az, hogy minden kérdésre az a válasz, hogy meg kell lennie… Hát legyen, de ehhez én már keveset tudok hozzátenni. Nem értem, hogy ha valaki rosszul tervezz, vagy csak szimplán nem érti amit mondanak neki, akkor annak a levét miért kell más embereknek meginnia, illetve ez áz llítólag jó képességű sales-es még mindig itt ül és csak bólogat, hogy mentse a menthetőt, de már a saját emberi is megkérdőjelezik, illetve a társszolgáltatóknál sokat mondóan, csak annyit kérdeznek hogy Ő van a Sanyi helyett? Ha jó sales-es képesség abban bontakozik ki, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány üzletet kötöt/hozottt, akkor hajrá, ez egy példaértékű csapat… A másik ultra gerinctelen, mega simulékony, szintén jó képességűről pedig már nem is érdemes írni… Zsákot rájuk!
Mindenestre az a mondás, hogy a piacon egyedül álló módon nálunk lesz a legnagyobb a célszám, mert olyan jó a hálózati lefedettségünk és a szolgáltatásaink… Az hogy rohad ez egész belülről az már nem számít… Mindehhez meg is kapjuk a támogatást, egészen pontosan az a legújabb, hogy visszapostázhatom a szerződéseket, persze csak ha van kedvem, mert hogy megbeszéltük, hogy csökkentjük az adminisztrációs terheket… Meg van b*szva az egész! Már régóta nem szeretek bejárni, de most legalább már nem viszem túlzásba a dolgot… de nehéz feladat egy olyan dolgot képviselni, amivel nem értesz egyet! Sajnálom az ügyfeleket, értük érdemes volt dolgozni és felépíteni ezt az egészet, de ha anno tudom, hogy ez lesz belőle, akkor nem verem be az első szöget!
Még mindig g*ci idő van, igaz ma is ültem kint egy helyen, avagy ez volt a kegy… Motorozni akarok, ki akarom tisztítani fejemet ettől a sok szennytől! Néha forog a gyomrom és legszívesebben összehánynám valamelyikük asztalát…
Szombaton lesz biatorbágyi sportnap, de sok év után ez lesz az első, ahol a B2B nem indít foci csapatot, ne ez az igazi szumma… Igaz regisztráltam, de szerintem nem megyek…
Na most sokkal jobb, annak pedig őszintén örülök, hogy minden nap találok valami loot-ot, amivel vissza tudom tölteni azt a nem kevés plusz energiát, ami ahhoz kell, hogy dolgok menjenek, jó hogy vannak még igaz barátaim…