Ma reggel a nagy sietésben leejtettem a telefonomat a lépcsőházban és egy pillanatig azt gondoltam, hogy itt a vég… Legalábbis a hang alapján. Aztán visszatettem az aksit és hátlapot és megint szép reggelem volt!
Tegnap este jött az ötlet, hogy menjünk el fürdőbe. Nekem már eleve gyanús volt, mert a Széchenyi 10-ig van, a többi meg még ennél is korábban zár, de részemről rendben… Azért mondtam, hogy nézzék meg neten, ketten nézték félre… Sörözés lett ebből a víztározónál, meg egy kis elméleti cucc az Univerzumról, de jó volt, csak ne lett volna ennyire hideg…
Szombaton voltunk állatkertben, meg Zsolték is Bercivel, meg G, az állatkert rendben van, leszámítva a megörült állatokat, de én úgy érzem, hogy nem találtam meg azt akit kerestem, viszont válaszolnom kéne egy levélre, amire egyelőre nem tudom a választ, mármint tudom, de hogyan lehet ez szépen megmondani, hát nem e-mail-ben… Kezdem látni a másik oldalt. Gábor, ügyes vagy, magadnak okoztad a problémát, csak hogy ne unatkozz…
Szombaton jönnek kicserélni az ablakokat, na ez nagy só lesz, de után megváltozik a világ, az életérzés és a komfort. Vettem madárriasztó (galamb) tüskéket, így ez a project is megoldódik. Egy kicsit vágyom rá, hogy valamelyik belerepüljön megszokásból… Ha mégis, akkor otthagyom megrohadni…
Eladtam ami jól ment és vettem olyat ami lent van, na ez egy kicsit kockázatos, de máshogy nincs haszon. Erre kíváncsi leszek…
Zsoltnak megint van munkája, igaz csak 15 napra, de van, filmet csinál, jól megfizetik és szerintem befogadja majd ez a szakma, már látszik a következő… Egyelőre alkalmazott, de ezen még kéne valamit fejleszteni!
A pénteki nap jól sikerült. Pontosan befejezett munka, egy búcsúztató, Magyar-Holland 0-4 személyesen, de ennyi belefér Magyarország egyik legnagyobb rendezvényén vehettem így részt! Ahhoz képest, hogy nem vagyok egy fan… Aztán utolsó metróval vissza a városba, mégegyszer Trapéz és majd pedig a Bikativadar, ahol már egy felfokozott mulattság várt sok ismerőssel és részemről vége is lett 4 környékén…
Szombaton este pedig egy jó hangulatú Jogsi HB, avagy Luci szülinapja csapott át részemről egy vérhas járványba, ami azóta is javul. Holnap kísérletképen elmegyek hurkázni…, ma már toltam egy szilárd outputot, igaz a tegnapi széntabletta nem engedi…
Megvagyok, igaz kicsit laza…
Lesz új Metzeler is…