2008. november 06. csutortok 23 ora 43 perc 34 masodperc
Egy kicsit felfodult ez élet a munkahlelyemen, van új igazgatónk, a közvetlen fönökünk kishitlerkén múködik, a régi igazgató még ott van, két kollégámat kirúgták, 4 seles kolléga pedig írásbelit kapott, mindemelett jelöltek az év dolgozójának... Melleskeg elkezdték átvilágítani cégetm de egy kicsit nmáshogy mint azt elsőr gondolnánk, megjelent egy rahedlni "ManinBlack" ügynök és egymás után viszik el az emberek gépeit és az összes irtatát, beleértve a személyes dolgokat is (pl. fényképek), hát ez kökemény...
Amúgy meg mostanában egyre többet járok az ügyfelekkel ebédelni, végre találtam egy jó dolgot, amúgy most érzetem először több hét után, hogy kezd egy picit felpörögni az business...
"Nemrég" voltunk Máltán Gabival, erről majd később bővebben...
Mostanában indulok snooker versenyeken, jelen pillanatban az 50. vagyok a magyar ranglistán, illetve tudásom napról-napra növekszik... :-) (http://www.msnooker.hu/)
Ma amikor hazjöttünk, akkor látuk, hogy egy suzuk neki tolat az alatunk lakó ember autójának és teljesítve társadalmi kötelezettségemet szóltam neki, egy kicsit spiclinek érzem magamat... :-(
A héten anyukámmal elkezdük intézni nagypapám nyugdíjasotthi9ni elhelyezését, nem egyszerá és igen felelőségteljes döntés.

Szerintem nem írtam, de van új két teknősöm, lecseréltem a halakat, nagy cukrok...
Ikaraiam függő lettem és rávettem még néhány embert és most van egy komoly szövetségünk 3 taggal! :-) Ajánlom mindenkinek!
Mára ennyit, igétrem próblok többet jelentkezni és logolni életem rejtelmeit...

2008. november 12. szerda 19 ora 07 perc 16 masodperc
Jelöltek az év dolgozójának az "év hangja" kategóriában, az alábbi kisérő szöveg van fent az intraneten! ;-)
Gábor 2004 óta vesz részt a Business osztály tevékenységében, gyakorlatilag a budapesti csoport egyik alapító emberének mondható.
Feladata a kiemelt üzleti értékesítés, ügyfelei a legnagyobb vállalati partnerek közé tartoznak.
Az értékesítés mellett néha kritikus, néha komikus, de mindig konstruktív javaslataival sok segítséget ad a folyamat és termékfejlesztési, valamint marketing munkához.
Ügyfelei közül csak a fontosabbak, ismertebbek: Nav N Go, Díjbeszedő Holding, Brókernet, Kaba Elzett, Rimi, Grawe
Gábor a csapat elismert tagja.
Értékesítési céljait folyamatosan felülmúlja, emellett 2008-ban számos olyan projektben vett részt, melyek nem kizárólag a business osztály számára termelnek bevételeket, illetve erősítik a UPC presztízsét és brandjét. Ügyfelei körében lemorzsolódás gyakorlatilag nincs, növekedés persze annál inkább.
A komoly sikerekhez persze elengedhetetlen az a vállalati ismertség és elismertség, mely a társosztályok részéről megadatik Gábor számára, ennek segítségével képes vállalaton belül megértetni az üzleti értékesítés céljait, előnyeit a munkatársakkal.
Stratéga, a UPC hangja, játékosa, a business osztály javasolja 2008. legjobb hangja díjra.
Kategória: Best Sound – Legjobb Hang
Év: 2008
Jelölő egység: Üzleti Kommunikáció

2009. oktober 30. pentek 00 ora 30 perc 46 masodperc
Beleolvastam a régi blogjaimba és kifejezetten sajnálom, hogy nem commenáltam rendesen az élet történéseit az elmúlt időszakban... :-)
Megvagyok. Jelen pillanatban egyedül, ami annyit tesz, hogy nincs Gabi és ténylegesen egyedül lakom. A válságból nem sokat érzek, soha nem kerestem ennyi péntt legállisan (és illegálisan se). Dolgozgatok, de már nem viszem túlzásba, jól megy a bolt és saját magamon kívűl nem sokat kell hozzáadnom. Nyertem egy utat Spanyolországba, erre szeretnék majd később kitérni egy kicsit bővebben... Újra van motorom, igaz szepte,berben készült el, így nem sokat használtam, most pihen a céges garázban az autóm helyén. Vannak megint új kollégák, igaz Ők az Inviteltől jöttek, igaz én is voltam ott interjúzni... :-) Jövő héten pedig megyek egy pénzügyi céghez, ahol azt mopndták, hogy ennél is többet lehet keresni! De azt tudjuk, hogy a pénz nem minden, de a kényelmes élethez szükséges, én pedig kényelmes vagyok ebből a szempontból, na meg egy kicsit anyagias.
Futottam egy-két kört a lányokkal, mondjuk azt hogy mértékletesen, hát ért egy-két meglepetés, aztán pedig rájöttem, hogy tényleg máshogy gondolkozunk, aztán ezeket inkább hagytam, illetve rájöttem, hogy amúgy sem passzolnánk, na meg nem érdemes erőltetni. Nost viszont találtam egy kincset, egyenlőre nem igazodom ki rajta, de alakulnak a dolgok és úgy érzem, hogy van valami szikra közöttünk. Nem egészen értem a dolgot, de egyenlőre olyan mint egy földreszállt angyal, gyermeki naívitással és egy csipetnyi szeszélyességgel... Lehet, hogy le tudnám élni vele az életem, de persze ez túl korai lenne, amúgy sem vagyok házasság párti! ... illetve mindig egy piciit más, de a mosolya elbűvől és megidéz és ezt Ő is tudja. Most egy picit visszagogotabb voltam, mert nem szeretném, hogy gyorsabban menjenek a dolgok a kelleténél. Szóval majd meglátjuk, de egyennlőre nem sikerült megfejtenem, felcsigázz a titikozatossága!
Ha már itt, akkor Gabival is megvagyunk, köszönünk egymásnak és úgy tűnuik, hogy kölcsönös a tisztelet, de az mindenesetre érdekes jött ki, hogy Ő már eg ymásik fúval van, akit én is ismerek, mert hogy mindannyiab egy család vagyunk... Neki szerintem van egy kis lelkiismeretfúrdalássa ezzel kapcsolatban, de én nem haragszom rá, csak hát furi. Kívánon, hogy sikerüljön neki és legyen boldog! De ezért mégiscsak Furi!
42
Aműgy nagy gáz van odabent, sok embert ki rúgtak, olyanokat is akik megérdemelték, mert nagyon sokat loptak és pazaroltak és olyanokat is, akiknek ehhez képest semmi bűnük nem volt, csak útban voltak valalkinek... Viszont így bekerült az autóm a Figyelőbe!
Aztán van olyan kollégám, aki magától ment el, mert teli lett a töke. Ez bennem is felmerült már néhényszor, de egyenlőre ez még távoli. Kivérok, mert kényelmes ez egy így, illetve szeretem amit csinálok és azt a geci adminsiztárciót is meg lehet csinálni... Szóval jobb, mint a szalag mellett!
Tegnap voltunk Kegga apukájánál. Érdekes egy fazon sok érdekes történetet mesált a határőrségről és belügyminisztérium akció csoportjáról...
Zsófi a lelki támaszom, sokat szoktunk beszélni és adok a véleményére, Köszönön, köszönöm, köszönöm...
Mostanában többet dohányzók a kelleténél és ezt érzi is a szervezetem! Néha érzem, hogy mozogni kellennem, de egyenlőre csak megpróbólok tudatosabban élni...
A nap története:
Ma megtudtam, hogy két olyan ember jár együtt, akiket már láttam együtt, de nem gondoltam volna hogy ez van... Remélem most boldogabbak, mint otthon. Amúgy mind a ketten megatúlélők!
Lesz céges karibuli, végre valmi jó hír, már félek a tájáékoztató levelektől, mert mindig az van benne, hogy kibasztak valakit.

A héten jöttem rá, hogy az unokaöcsém, már egészen Önálló, jó srác lesz belőle, pláne ha majd én is nevelhetem... Szombaton pedig elmegyek és megnézem a keresztfiamat és térsasjátékozok a Gyuriékkal!
Mától megint tudk telebankolni, ma (visza)szereztem a hozzáférésemet, amely nem lehet egymést követő szám, de más alap matematikai mintákat engednek, vagyis vicc...
Na mára ennyi, még felrakom a snooker eredményeket, mert hogy ezt is vezetjük!

2009. oktober 31. szombat 17 ora 58 perc 46 masodperc
Ennél nincs feljebb egyenlőre:
Dear Gabor,
Allow me to congratulate you on your outstanding first half year results. Your success and dedication to UPC Business is an example for the team.
To celebrate this I would like to personally invite you to the first annual Inner Circle Conference in Marbella, Spain from October 4th - 6th 2009. You and your partner will stay in the Ritz Carlton Villa Padierna resort, one of the finest and most exclusive resorts in Spain. The event will start on Sunday with a welcome cocktail and a relaxed diner. On Monday after a luxurious breakfast, you can choose between various activities ranging from sailing to golf and spa treatments. In the evening we have organized a special dinner for you catered by Executive Chef, Víctor Taborda who trained with Martín Berasategui, the prestigious three-star Michelin Chef. The official evening will be concluded with the Inner Circle award ceremony. On Tuesday you can decide to relax, enjoy the pool or play another round of golf.
If you want, you can come earlier to Spain or prolong your stay after the event. We have arranged special discounted rates at the resort especially for you. All you need to do is to let us know. Fiona Klimecki will send you an email shortly with all the details around the event.
Congratulations and I look forward to welcoming you and your partner in Spain this autumn.
Kind regards,

Frans-Willem de Kloet
Managing Director Business Services
Managing Director Business Services
2009. oktober 31. szombat 18 ora 21 perc 41 masodperc
Amióta egyedül vagyok ez az első nyugodt hétvége, amikor nincs program. Igaz nem is nagyon kerestem, így kialudtam magamat és kint rottog a sertéspöri a konyhában, mellettem pedig itt egy üveg sör... Az alkohol és a főzés szereti egymást!
Hamarosan átmegyek Gyuriékhoz és megnézem a keresztfiamat, meg atöbbieket és társasjátékozunk. Jót fog tenni egy nyugodt családi légkör!
Tegnap Sanyi szervezet a társszolgáltatókkal egy sörözést a Stex-ben, ahol van biliárd is, hát mit ne mondjak örültem, amikor elraktam az egész asztlat. Jó volt "kipihenni" a fársztó munkahetet, sokat dolgozta és ennek volt is eredménye, ez a hónap is megvan... Illetve a következő hónapis látszik, vagyis lesz karácsonyi ajándék! :-)
Helyreállt a lelkibékém, ma voltam vásárolni és feltöltöttem a spájzt, minden földi jóval, így akár egy atomháborót is tűlélnék, persze csak akkor ha nem ide jön a bomba!
Földreszállt anygalunk visszaröpült, nem bírtam továbba a bizonytalanságot és túlságosan aktív voltam, ami már sértette Őt, így néhény levél után nem lesz lesz több levél, estelg némi mosolygás, de azóta nem néztem a szemébe... Mindenestre jobban érzem magam, jobban tudok koncetrálni az munkára és az életmre. Boldog néhény hét volt, tudom hogy én voltam türelmetlen, Ő pedig szeszélyes, néha úgy éreztem, hogy csak bolondít, de akkor is szép volt... Ki tudja, lehet, hogy megbocsájt, vagy újratervezz!
Igaz ma hideg volt, de sötőt a nap, így sajnálom, hogy nem mentem el motorzni, remélem, még holnap is szép idő lesz, így tudok menni egy karikát az öreg hölggyel! A remény hal meg utoljára...
Három hét után most volkt előszür takarítani Erika, jó érzés volt, hogy minden rendben van, igaz nem volt nagy rumli és kosz, de az áldásos tevéknysége látszott. Terhes, így hamarosan jön egy másik lány, íváncsi vagyok, hogy vele, hogy fogok kijönni?

2009. november 02. hetfo 23 ora 40 perc 23 masodperc
Tegnap voltam motorozni. Nagyon jó volt, habár a 6 fokos hőmérséklet nem tett túl jót… Sokszor álltam meg cigizni, hogy akkor talán melegebb lesz, illetve ölelgettem a blokkot. Nem kizárt, hogy ez volt az utolsó alkalom idén. Kedvenc pilisi erdészeti utamat választottam, számolva az esetleges lebukás veszélyével, de az őszi erdő kárpótolt mindenért. Ma mindenki felvette a hétfői arcát, én pedig egész nap csak mosolyogtam. Tényleg jó kedvem volt és jól ment a munka is. Most már uralom a dolgokat szemben, a két hét ezelőtti önmagamhoz! Remélem ez a néhány bolt összejön és akkor folytatódik a kánaán… Ma visszaadtam anyukámnak a gyorskölcsönt, amit még Spanyolországban, kértem és most megint azt érzem, hogy helyreállat az egyensúly anyagilag is. Ma visszajött az angyal és azt mondta, hogy túl sok volt neki amit mondtam, de egyenlőre én sem látom át, hogy merre tovább… De szerintem senki nem látná í végét! Szombaton megyünk a bátyámmal Bécsbe újabb ebay-es, vásárlós körre, illetve lesz mozi délután és egy talán egy kiállítás megnyitó is, vagyis egy kicsit mozgalmasabb lesz a hétvége. Megkértem Brazilt, hogy segítsen… Így a héten szerintem hozzá is beugrok. Ma húzogattam az oroszlán bajszát, teszteltem Béla határait, de gyenge jelleme alulmaradt markáns és fanyar stílusom alatt. Fogalma sincs, hogy mi van, mondhatni vak vezet világtalant, de akkor ki vagyok én? :-) Talán Yoda..., avagy ahogy a mester mondaná: „Ne próbáld! Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!” Szóval nyugodt volt a hétvége, azt csináltam, amit akartam és jól kezdődik ez a hét is. Az első jel, hogy az egyik szerencsétlen ügyfelünknek, sikerült 1 hét alatt, hosszú megfontolás és levelezés után majd 10000 számból kiválasztani 200 db-ot. Szerintem ez Isten jel. Ja és szombaton nem nyertem a Carcassone-ban, pedig hajszál híja volt, így a részvétel volt a fontos…Vicces, de levelezek OrizaTriz(nyák)kal, aki igazából egy nyúl, tudom ez furán hangzik, de ez van… Ha akarod, majd elmondom, de csak neked! :-)
ps.: Itt kimaradt a tördelés... :-)
2009. november 06. pentek 01 ora 06 perc 20 masodperc
A tegnapi napra megszavazok magamnak 10 pontot! Köszönöm Istenem, kegyes vagy hozzám, illetve nem vagyok rá méltó...
A mai nap legkellemesebb élménye, a Lány a folyosó végén... Szerintem ez bevésődött a memóriámba! :-) Térdelve sírsz és könyörögsz, hogy miért? ... vagy miért nem? A dolgok megoldódnak maguktól, idővel a folyók is új medert koptatknak ki, a dinnyehéjak is elúsznak, vagyis majd minden a helyére kerül, persze ha tudjuk, hogy hol szoktuk tartani...
Rámkeresett... Mi lenne, ha én is titokzatos lennék? :-)
Ma voltam 3 ügyfélnél és elhoztam 3 szerződést, így megvan a hónap fele, mondjuk azt, hogy jó és fárasztó kör volt... Találkoztam egyik ügyfelünkkel, akivek több mint 3-4 éve ismerjük egymást, de még nem találkoztunk személyesen, lehet hgy nem is annyira kicsi a világ! Mindenestre jóleső fáradtság lett urrá rajtam, némi jogos büszkességgel!
Ma segítettem Keggának, hogy ne halljon éhen, meglehetősen nagyvonalú voltam... Mindezt némi sakkal köríttük, így egy cseles döntetlen után, jött egy fölényes sakk-matt! :-)
Már rég aludnom kéne, mivel ma korán kéne kellnem, sok igéret várja a beteljesülését és mint tudjuk nem szeretem megszegni a szavam...
Az emberigég egyik legnagyobb bűne, fájdalma és vesztesége, a meg nem válaszolt levelekben van! Ez a nap esszenciája...
Ma voltam egy "állásinterjún", de nem fértem a bőrömbe, így ennek az lett a vége, hogy megbeszéltük, hogy akkor itt vége... és ennek nagyon örültem! Hogy a tökbe van az, hogyha valaki vndégségbe hív, akkor kimegy, mert csöng a telefonja... Nekem ilyen ember ne legyen főnököm! Igaz most sincs, csak papíron...
Viszlát B! A papír már elégett, a filmed pedig már rég lefutott... Köszönöm, ennyi!
Ha már film és lefutás, amikor a motoros balesetem volt, akkor lepergett az életem, de csak annyit láttam, hogy anno nem fűték be a filmet... :-)
A tavalyi év vicce, hogy Kapitány talált egy szobát, a lakássa mellett, ami nincs telekkönyvezve és senki nem hiányzik és biztokba is vette, mindezt a VI. kerületben... Nem utolsó sorban a lakás még bővíthető! :-)
Csukodik a szemem...

2009. november 09. hetfo 20 ora 30 perc 07 masodperc
Szombaton voltunk bátyámmal Bécsben, mondhatni a most már szokásos ebay-es, vásárlásos történet miatt... Zsákmányoltunk egy gokkartotot, egy gyerekbiciklit, egy lego duplo tűzoltóságot és némi motoros ruhát. Elég szervezettek és hatékonyak voltunk, hát igen, van benne némi tapasztalatunk. Mivel jók voltunk, így elmettünk az Opera mögött, Sacher kávézó és étterem vendéglátóipari egyságbe, ahol egy kis sacher torta és Wiener melange mellett mulatuk az időt... Szerintem így rednben vagyunk. Meg amúgy is, mivel kifizettem bátáynak az ftp-t. Eznetúl ha legközelebb megyünk Bécsbe, akkor mindig lesz torta... Win, win situation, tudjuk ezt az 1000 EUR-os tréningem óta, mintha eddig nem tudtam volna...
Tényleg idén voltam egy 1000 EUR-os tréningen, ami nagyon profi volt, de túl sok újdonságot nem adott és még a kaja is elfogyott, úgy turcsiztam ki az ucsó riszszemeket, miközben pincérek végignézték a manőveremet, ebből az követlezk, hogy több kaja nem volt... Legalábbis szerintem.
Nem tudom, hogy van, mostanában tényleg többet dolgozom, de néha úgy érzem, hogy nem nagyon jutok előrébb. Vagy ha több levélre válaszolok, akkor több választ is kapok vissza? Nem mondom élvezem, de ma letrokolt egy efi, szó szerint üvöltött velem telefonon, hog ymiért nme küldtem ajánlatot, egyben sérelmezte, hogy miért hívtam mobilon és mivel nem hallgtatta meg, mit akartam mondani, így kinyomtattam az e-mail-t és elküldtem neki postán... Minenzt azok után, hogy előző levelében azt írta, hogy én szabotálom az újraszerződését és ha nem tudnám mi az a szaboltálás, odatett mellé egy értelmező kéziszótár linket, hogy tudjam, erre én ps-ben küldtem egy smile-t...
Ma sikerült egy régi bonyolult ügyet elsmitani, így reményeim szerint áron tudunk majd szolgáltatni a 14-nek, az IEC-vel együtt, na ez tényleg WIN-WIN... Nem utolsó sorban kiment egy másfél hünap alatt elkészölt alvállalkozói szerződés, amire azt hittem, hogy soha nem lesz készen, de mégis... Haladok, de nagyon sok az időt rabló hülyeség...
Nem tudom mikor derül ki, hogy hogyan tovább, de ne legyünk türelmetlenek, szerintem Ő sem tudja... megvárunk B!
Vasáranp elkezdtem az egyik legrégebben hallogatott projectemet, vagyis leszedtem a gardrobe-ban a tapétát, igaz majd 5 óra volt, ehhez csak azt kell tudni, hogy a helyiség 1,5 x 2 méter, anno ez gyorsabban ment, pedig bevettem mindent, amit eddig sikerült elsajátítottam... vagyis spricceltel és kocsoltam is vízzel, de nem segített! Mindehhez tudni kell, hogy anyukám jóvoltából a régebbi tapétéra lett feltéve az új tapéta és ez nem nagyon akarta megadni magát, hogy anno miért lehetett leszedni, azt nem tudom... Ja és a plafonon is volt tapétea! :-) Na mindegy, már csak vakolni kell, aztán csizolni, aztán plafont festeni, aztán jöhet az új téglamintás tapi...
Tényleg Tapi hogy van? Szerintem nem nagyon van képben... :-(
Holnap megalkuszok a többmillás eszköz beszerzés jutalékával kapcsolatban, reményeim szerint ez is WIN-WIN lesz, ha nem akkor keresünk más partnert!

2009. november 14. szombat 15 ora 13 perc 32 masodperc
El sem hiszem, hogy vége van ennek a hétnek, mármint a munkás részének… Most éppen reggelit csinálok magamnak (prágai sonkás ham&eggs), miután megvolt a hétvége első komolyabb terve, vagyis kialudtam magamat. Ez kész csoda. Tegnap este voltam Merényi Timi búcsúztatóján és egy kicsit többet ittam a kelleténél, aztán az egyik pillanatról a másikra rámtört a fáradtság, hogy hívtam szokás szerint egy sofőrsegélyt és hazahozattam a testemet, azért annyi lélekerő volt bennem, hogy kvázi rábeszéltem a sofőrt egy lakossági internet elérésre… Megígérte, hogy átküldi az igényét e-mail-ben, én pedig átküldök egy lakossági sales-est…
Mit ne mondjak megy a bolt, nagyon sok folyamatban lévő ügy van és mindegyik érik, a saját privát üzleteim is virágzásnak indultak, így meglehetősen elégedett vagyok. Ahogy látom azért valamelyik nap még be kell hogy menjek dolgozni, van még egy kis restanciám.
Vicces, hogy a menedzsereknek tartottak egy csapatépítést, de én nem vagyok benne a top50-ben, így tudom hol a helyem, avagy lehet, hogy valakinek dolgoznia is kell, de legalább ezt megfizetik… ;-), illetve én osztom be az időmet és el tudom intézi a dolgaimat…
A hét egyik legviccesebb története a fejvadász volt. Kb. havonta fel szokott hívni valaki, hogy dolgozzak máshol. Ezeket mondhatni már elég profi módon kezelem, pl. ha telesales-est keresnek, akkor rögtön megy a Szeva, ha egy kicsit komolyabb, akkor pedig a többi szerénytelen kérdés. Ha erre jó választ kapok, akkor egy beszélgetést megér a történet. Ebben az esetben egy hónappal ezelőtt már csörgött egy csaj, hogy mi lenne ha és miután fele annyit kínáltak, mint amennyit most kapok, így rövidre zártuk a történetet. Aztán most megint jelentkezett, először azt mondtam neki, hogy sajnos most nem jó, szelektálva a kitartását, de visszahívott… és azt mondta, hogy belátták és megbízójuk is belátta, hogy a jó sales-est meg kell fizetni, na meg a kapcsolatrendszert… Így megbeszéltünk egy időpontot. Oda is értem, végignéztem a falon a bejáratnál dicsérő leveleket, amelyek között jó Aztán jött a beszélgetős csaj. Mondjuk azt hogyJnéhány ügyfelem is volt… szimpatikus, de nagyon visszafogott volt. Nem annyira szerettem, ha egy korombelivel magázódni kell, de adjuk meg a módját! Beszéljek magamról, hát beszéltem, ez aztán igazán nem okozott gondot. Először akkor kezdett elkerekedni a szeme, amikor letisztult világlátásomat kezdtem fejtegetni a modern rabszolgaságról, vagyis hogy mindenki szabadságát áldozza fel némi pénzért, esetleg eladja a lelkét is, mint én… :-) A következő nagy kopp az volt, amikor az általam elmondottak megnyerték a tetszését és eljött a nagy pillanat. Elmondta, hogy ki is a megbízó, Ő annyit mondott: Montana. Én erre annyit mondtam: Vadász Pál ügyvezető-tulajdonos, 1016 Budapest, Mászáros u. 58/B 1. emelet… és mosolyogtam! Hát igen, nagyon sok és néha felesleges adat is megmarad a fejemben! Majd megbeszéltük, hogy akkor ez így mégsem érdekel engem…
Kati rajta van, hogy szervezzen nekem egy randit, a tárgy egy gazdag, magányos, zsidó lány, aki a sörszövetségénél dolgozik… Hát ha ribanc lennénk, akkor ennél nem is kéne jobb! Nem tudom, még alszom rá vagy 1-2 hetet…
A héten kaptam az ügyfelektől hideget és meleget. Volt az ordibálós fazon, aztán volt aki úgy gondolta, hogy az egyértelmű ajánlatom és a még egyértelműbb szerződés után, más utat is keres a UPC felé, hátha akkor gyorsabb lesz a kiépítés. A dolog szépséghibája, hogy a korábbi 4 aláírás helyett, most már 8-9 kell egy beruházásos papírra, vagyis még nem kaptam ezt vissza, így nem építünk… Nincs jobb, mint amikor a kollégáknak magyarázkodsz ezzel kapcsolatban, persze gondolom a felét sem hiszik, Rohadjon meg az ilyen! A legszebb a fazon volt, aki megkaptam a telefonszámomat az egyik ügyfelünktől, akinek csomó direct kártyát adunk, hogy van egy ismerőse (tehát irgalmatlanul áttételes), akinek van direct-je és elromlott a távirányítója és hogy tudok-e adni neki egyet… Egy pillanatra lefagytam! :-) Majd mondtam, hogy írjon egy emlékeztető levelet (hátha nem ír) és megkérdezem a kollégákat, aztán kibújt belőlem a kisördög és elmondtam azt is, hogy ha nekem eltörik a pórszívóm gégecsöve és van ismerősöm a Philips-nél, akkor nem Őt hívom, hanem elmegyek a szervízbe vagy az ügyfélszolgálatra, aztán még hozzátettem, hogy 1001 olyan bolt van, ahol lehet távírányítót venni típus alapján, illetve a mi ügyfélszolgálatunk is… Aztán az utolsó döfés az volt, amikor ahhiz hasonlítottam Azóta nem keresett,Ja dolog, hogyha kifogy az elem, akkor is engem fog hívni? na ez is rohadjon meg…
Ha korán kell, akkor máshogy látod a világot, illetve egy új világ nyílik meg előtted, pl.. reggel 6 előtt be van zárva a nagy bejárata a cégnek… :-)
A hétvégén folytatnom kéne a gardrob rendbetételét,de egyenlőre nincs hozzá kedvem. Majd erőt gyűjtök valahonnan…
Az Angyalok a legbonyolultabb lények a világon… :-)
Tegnap este még felhívott valaki a K&H-ból, hogy jóváírták a kártyám eltűnését és az új legyártását, tárolását, meg a többi kitalált költséget… Erre én annyit mondtam, hogy Mea Culpa, de köszönöm, avagy nekem is lehetnek titkaim, amikre nem vagyok annyira büszke…

2009. november 14. szombat 16 ora 14 perc 52 masodperc
A tisztánlást kedvéért:
A Mérleg férfi jellemvonásai
A Mérleg férfi kiegyensúlyozott és nagyon érzékeny. De ez a kiegyensúlyozottság nagy erőfeszítés eredménye, hisz az élete örök ide-oda lengés. Folyton a boldogságot keresi. Művelt emberhez híven, kellemes beszélgető társ. Mindig barátságos, soha senkit sem akar megharagítani. Szereti ha dicsérik és sosem sérti meg más érzelmeit. Jó diplomata és nagyszerű a humorérzéke. Igazságérzete révén mindenkinek esélyt ad - jó főnök és jó munkatárs, aki bármilyen életmódhoz hamar alkalmazkodik. Képes a kompromisszumra de a nagy áldozatokra is. A komoly dolgokban viszont nehezen dönt. Szemmel láthatóan szeretné érvényre juttatni a saját véleményét, de egyedül sosem képes erre, mindig szüksége van tanácsadóra, pártolóra. A hazugságot nem tűri és képes is hamar kideríteni azt. A Mérleg férfi türelmes és kerüli a feszültségeket. Szereti a szépet és mindenben a teljességre tör.
A Mérleg férfi temperamentuma
Hirtelen haragú, de hamar türtőzteti magát és képes kijavítani a hibáit. Ezzel együtt a harag sok rosszat és kárt okozhat az életében. Nyíltan senki sem mer szembeszállni vele, de a háta mögött sok ellensége lehet.
A Mérleg férfi érzelmi élete
Elragadó egyéniség és tudja is, hogyan kell meghódítani egy nőt. ám ha már egymáséi lettek, többé nem engedi el partnerét, minden igyekezetével a kedvében jár majd. A nőt a férfival egyenrangúnak tejkinti, a közönségességeket nem tűri. A Mérleg férfi hamar szerelmes lesz, s ha csalódik aligha képes véget vetni egy kapcsolatnak. Eléggé nehezen különbözteti meg a barátságot a szerelemtől. Szereti uralni a nőt és elvárja, hogy az csak az övé legyen. A Mérleg férfi számára a szerelmi aktus valóságos esemény, melyet ehhez méltón kell megélni. érzelmeiben mégis meglehetősen felületes, rafinált és vonzó egyszerre.
A Mérleg férfi családi élete
A Mérleg férfi házasságra született. De sokat keres, míg megtalálja azt, akit megálmodott. Féleségnek jó megjelenésű, értelmes asszonyt keres, aki ragaszkodik hozzá, aki mindvégig ugyan úgy szereti mint kezdetben, aki ingadozás nélkül kitart mellette. Cserébe kiegyensúlyozott, boldog családi életet nyújt.
MÉRLEG NŐ JELLEMZŐI
A Mérleg nő disztingvált megjelenése hamar magára vonja a figyelmet. De ízlésesen öltözik is. Nagy súlyt helyez arra, hogy elegáns legyen. Szereti az ékszereket, a finom parfümöt és általában a luxust.
Naphosszat elnézegetné magát a tükörben, hogy milyen szép s elvárja, hogy mások is folyton csodálják. Mindig a figyelem középpontjában akar állni, ragyogón, mint egy ritka gyémánt. Elragadó jelenség. A teljességre tör, de nem veszti el kritikai érzékét. Ha észre veszi, hogy nem képes uralmi a társaságot, mégis megsértődik. Tanácsokra nincs szüksége, még kevésbé utasításokra. Mindent a saját feje szerint tesz.
Viszont mindig megőrzi a hidegvérét. A pénzt nem kedveli, de tudja, hogy csak azzal veheti meg amit akar. A szép minden megnyilvánulása érdekli. Szereti a művészeteket, különösen a jó zenét, de az építészet sem áll távol tőle. A Mérleg nő nagyon sokoldalú, s gyakran elbűvölő és hódító is.
A Mérleg nő temperamentuma
A Mérleg nő nem tűri, hogy bármiben is sürgessék. A legszélsőségesebb helyzetekben sem esik pánikba. Ezzel együtt, a mérleghez hasonlón, folyton ingadozik a depresszió és a jó hangulat között.
A Mérleg nő érzelmi élete
A Mérleg nő eléggé felületes érzelmeiben, de ért a szerelem mesterségéhez. Az igazi férfiakat kedveli, akiket könnyen képes meghódítani, de ha ráun, hamar ejti is egy újabb kaland kedvéért. Olyakor ijesztő ez a hirtelen hűtlenség, mely nem mindig pontosan érthető. Szereti a befolyásos férfiakat, de mindent színjátékként vesz, szereti a hatáskeltést. A szex nála minden esetre művészeti rangot nyer, hiszen ismeri saját vonzerejét. Nagyon nőies, szereti a szerelmi játékokat. Az állatiasságot és durvaságot viszont nem tűri. A Mérleg nő érdekessége az a kettősség, hogy bár a teste végleteket hajszolná, értelme folyton mérsékeli.
A Mérleg nő családi élete
Mivel a Mérleg nő számára a férj elsősorban a kísérőt jelenti, aki mellett megjelenhet a társaságban, alaposan megnézi ki legyen az. A Mérleg nő rendkívül igényes a párválasztásban. Jövendő férjének olyan tulajdonságokkal kell bírnia, melyeket csak ő képes felfedezni, ezért nehéz is alkalmazkodni az elvárásaihoz.
MÉRLEG-MÉRLEG:
Hasonlóságuk következtében jó kapcsolat alakulhat ki közöttük, életvitelük, kedvteléseik azonosak. Házasságuk az unalomig kiegyensúlyozott, és konfliktusmentes lehet. Akár örökké is tarthat, mert ha egymásra unnak, akkor sem képesek a szakítás döntését felvállalni, inkább hallgatólagosan, a nyitott házasságot választják.

2009. november 15. vassrnap 23 ora 27 perc 28 masodperc
Ha 120 felett mész motorral, akkor összeszűkül a világ és hirtelen kitiszulnak a gondolataid, előnt az adrenalin és csak arra gondolsz, hogy mi lesz a következő másodpercben... ilyet szoktam érezni, ha gyorsn úszom, igaz szelidebb, de segít felül emelkednem a mindennapokon!
Morcheeba - Enjoy The Ride
Morcheeba - Enjoy The Ride
2009. november 23. hetfo 23 ora 26 perc 57 masodperc
Creedence Clearwater Revival - Fortunate Son
Respect! Mindkét fél részére, értelmetlen ennyi vért igazságtalanul kiönteni a semmiért, vagy a szabadság látszatért! Vietnam...
DP Mától, ha nem is meg hivatalosa, de tudjuk, hogy B visszavonul, esetleg marad, de nnek kicsi esélyét látom, nekem nem lenne bőr a képemen... De hát különbözöek vagyunk, a mai világba kevesen vállalják a hibáikat és teteiket! Kicsit utánanéztem, példás önéletrajz, imponáló cslád háttér és námi valbuzgó áhítat Isten iránt, kérdés hogy ez mennyire megy el a HIT gyüli felé... A puding próbája az evés! Mindig meg kell adni az esélyt és bizalmat, a tetteink úgy is megméretetnek...
Mi lesz veletek spanok, mentek utána, vagy csak néztek?
Warleader - Clash of Nations
Egy kicsit megint rákattantam, szeretem pakolgatni a térképen a bábukat. Illetve megfordítani a világ menetét, mint ahogy Tarantino tette a Brigantikban, remek lezárása és intrikéja volt II. Világháborúnak... Annak ellenére, hogy pacifista vagyok tetszik a történelemnek ez a szakasza, annyi gonosz és hősi dolog történt egyszerre, hogy nocsak, mindez a kor technikai színvonalának megfeleően dokumentálva...
Az üzlet hasít... Véglegesen utolértem magamat és élvezem, hog yuralom a dolgokat! ... és ez így is marad egy ideig!
Végelegesn eldöntöttem, hogy veszek egy nagy HD-s TV-t, jót fog tenni nagy kijelző, persze a projectort sem dobom ki, jó úgy blogot írni, hogy az ágyban fekszel és a falon van a kép, kezedben a klavi...
Az angyalok nem érthetőek és hiányoznak, de lehet hogy csak azért mert örödögi álcát húznak, mint a szírének... Ki tudja, vállalom a felelőséget!
Holnap telálkozom a névrokonommal, kíváncsi vagyok, érdekes és vidém karakter, talán egy kicsit örült is...
Az év egyik legnagyobb hibáját követtemel, elárultam azokat, akiket szeretek, de ezen már nem lehet változtatni. Mindenester bocsánatpt kértem, de nem védve magukat Ők is tilosban járnak... de tilos az édes mint méz!
Ma részese voltam eg yszülinapi köszöntönek és befogadtak, néha pedig jobb lenne szemlélő maradni, de hét a természetem. Ma hosszú iőd után Andrissal ebédeltem, nyughatatlan és íronikus természete, hozta a formáját és rá kellett döbbenem, hogy jó dolgom van...
... csak a lelkem fáj egy kicsit!
Holnap megint korán kellek a szervezetem már kezdi megszokni a 4:15-ös kelést, jó dolog a város előtt ébredni és korán bemászni a mókuskerékbe... Ez most egy ideig így marad!
Holnap elő kell venni a legjobb stílusomat, meg kell győznőm megint egy ügyfelet, hogy zzükésgünk van rá, mert mindenkinek így lesz jó! :-)
Már vagy 1 hete be van keretezve az inner circle kép, el kéne hozni... Meg be kéne fejezni a gardrobot, de elég rosszul haladok vele! Néha erőt kéne vennem magamon...
EOF

2009. december 03. csutortok 00 ora 37 perc 37 masodperc
Én nem ehhez a céghez jelentkeztem, avagy megváltozott a világ. Mondta Sanyinak, hogy 5 évveé ezelőtt még jobban volt Eszterrel!, péntekenként a második elemelti ablaknak dohényáztam miközben beszélgettünk, a falon pedig volt papír alapú számláló amin nyomonkövettük, hogy mennyivel vagyunk a terv felett... :-)
Most meg előforulhat az, hogy felvesznek egy új igazgatót és nem állapodnak meg vele a feltételekben, mindezt még be is jelentik, a rlgi pedig egy ppt prezentációból tudja meg, hogy mizu? Hát nem tuodm, én máshogy csinálmám... Anyagliag jó, de néha összejönnek a dolgok. Ma egyszerre intéztem az Észt Nagkövetség domain áthozatalát, kerülve a diplomácia bonyodalmakat, úgy hogy letűnt a mappája a hálózatról, egy bekötéses hibaelhárítással, mikzöben az ISO auditba is "besegítettem". Hát ezt se tudom igazán felfogni... Majd kött Misi élőhozta a kiépítési engedélyes témát! Persze történt jó is, az odibálós ügyfél visszaküldte a szerződését, a héten, egészen pontosan elsején megvolt a hónap fele és mint tudjuk ennyi lesz, mivel szabin leszek 19-től... Az első szombat amelyet kiveszek! :-)
Az üzlet virágzik és azért vannak nyugodtabb pillanataim... Végre utolértem magamat és néha arra is van időm, amit én szeretnék!
Ma voltam egy cégnél, de az ügyfél megbetegedet és erről nem szólt. Igaz beszéltem egy másik emberrel, akivel szintén kellett találkoznom, de nem volt az igazi. A hét első ügyféllátogatásn pedig találkoztam egy efivel, az informatikus a UPC-nél dolgozott 7 évvel ezelőtt és Tőlünk rendelt netet... ;-)
A nap legviccesebb dolga, ezen már inkább sírtam, hogy az egyik ügyfelünknek megírtuk pénteken, hogy átadjuk a szolgáltatást hétfőn, csörgött is, hogy miért nem mentünk, megkérdeztem a kollégákat, momdták, hogy holnap, ezt eljátszottuk kedden is, majd amikor megint azt kaptam, hogy holnap, akkor az ügyfél hitetlenkedve, de elfogadta a dolgot... Ki is vittük neki a benerndezést ma, de csak a netet, pedig én adtam el neki telefont is, na ez nem került ki... A dolog bája, hogy egy hölgy vitte ki a berendezést, van női átviteles kollégánk, emancipáció rulez! A többi projectermrt meg majd könyörgök holnap...
Lehet, hogy idehoznak valakit külfölről, na ez lesz szép... Néha érzem, hogy itt lenne az ideje továbbállni, de mindig azt mondom, hogy ameddig adják a pénzt, addig nincs nagy baj... Nagypapám mindig mondta, hogy vigyázzak a munkámra, mert azok a kapitalisták... Hát igen Ő élt Horthy alatt is! Vicces, hogy XX. századi Magyarország két legmeghatározóbb politikusa Horthy Miklós és Kádár János volt! Nice...
Néha úgy érzem, hogy már csak az Angyal miatt járok be dolgozni... :-) Mindenesetre. ha rám mosolyog, az a legszebb dolog a világon! Így ma sokat telefonáltam kint, a marketinges kollégák nagy örömére... :-)))
Lesz céges party, meg csillagok... Igaz én csináltam volna egy hullócsillag kategóriát, az idei év tükrében! A tavalyi jelölés vicces volt, a díjkiosztó meg még jobban... Te öreg vén buzi! :-)
Gabi elhívott ebédelni pénteken és én igent mondtam... Ilyen is rég volt, talán most nem veszek virágot! :-)
OrizaTriz nem válaszolt, pedig szerintem többet érdemelt az a kávézás, vagy megint nem értek valamit...
Reggel felhívott a Kegga "öccse", hogy kéne net ide-oda, jó amikor barátoknak tud segíteni az ember, ad egy plusz ívet a dolognak... Ma este pedig átmentünk Zsoltival és Keggával hozzá az új lakásába egy kicsit focizni és smoke-olni...
A héten megvettem életem egyik legszebb fehér ingjét, igaz nem abban a boltban, ahol minden igen 25.500,- Ft-tól kezdődött... mert ilyen is van! Igaz egy pillanatra átfutott a fejemben, hogy megveszem a férfi ingek Louis Vuitton-ját. Tényleg vágyok egy mandzsettás ingre... Veszek még valamikor eg yúj öltönyt, a régiekből adok néhényat a Máltaiknak és elviszem a többit tisztítóba... Két ünnep között, úgy se hordom őket. Igaz amúgy sem, nem ezen múlik...
Ki kéne menni Bécsbe Brazzal, venni magokat, meg Sachert, meg Wiener melangot, meg ilyeneket!
Be kéne fejezni a motort, de ez a követlező év ptojectje lesz. Zsófitól pedig vissza kéne kérném a CD játákost, hogy tudjak hallgatni zenét... Vagy venni kéne valami noname mpX játákost, ez trendibb! Tavaszra patent lesz a gép, érzem... a szelet az arcomban és lóerőket a lábam között! Born to be ride... :-)
A héten készen lesz a gardrobe felújításának az első üteme, elég jól haladok a gleteléssel, a többit meglátjuk!

2009. december 13. vassrnap 22 ora 06 perc 38 masodperc
Snooker a TV-ben, gyertyafény, illatos párologtató, cigi... Nyugalom, rend, elégedettség, tervek...
2009. december 29. kedd 00 ora 14 perc 04 masodperc
Ma igaz szabin voltam, de bementem dolgozni, így lényegében 0 csökkent az akkut ügyek száma, persze nagyon sok minden van folyamatban, de ezek meg fogják várni a következőt évet és ez nem rajtam múlik. Kíváncsian várom mit hoz a jövő, de csak Yoda látja előre...
Hétvégén bátyámmal garázdálkodzunk a lego honlapján, így most valahol egy nagy logisztikai rendszerben úton van egy motoros Star Wars lépegető (AT-AT), illetve némi apróság. Err olyan régen vágytam, hogy naocsak... Lehet, hogy január végére majd a lego kockátat kell megennem!
Ma beindítottam a motoromat, jó volt hallani az öreglány hangját, viszont már nagyn érzem, hogy kicsi nekem. Beszéltem a motorkárpitossal is, így ez a project is elindul, tavaszra szeretném rendbe hozni a gépet! Találtam krómozót, már csak egy matricázós embert kéne találani, illetve megrendelni a két kipufogó csövet a neten... és kész!
Ma beültük Zsófival beszélgetni Békás legellengásabb étteremébe, ami egy Don Pepe! Talán megint sikerült egy kicsit közelebb kerülni az élet értelméhez...
Holnap folytatom a gardrobe projectet, de sajnos ez a legmocsokosabb része dolgonak, le kel csiszolni a gletet, hogy utána lehessen festeni és tapétázni. Hurrá...
Hétvégén voltam a Bubus féle szokásos sütőgetős történetet, hátha egy jófajta szolid házibuliba csöppentem...

A többi dolog meg történik, folyik, alakul, mondhatni szokás szerint, csak néha nem mindent értek! :-)
2010. januar 01. pentek 11 ora 34 perc 33 masodperc
2009:
Nagypapa :-(, Marianske Lazne, Prága, Volt, szőlőmetszés, hólapátolás, Csillagközi Romboló, Róma, Gabi, Sziget, Orsi, Andalzúzia, Angyal, Motor restart, Blog restart, 514.513, Montenegro, sales manager, Balatonsound, Lego, Bécs x4, kék Dunhill, muffinok gyertyával (ez tényleg nagy jól esett)... Talán ezek a legfontosabbak!

2010. januar 05. kedd 01 ora 17 perc 58 masodperc
Későn értem haza, alíg van néhány autó az utcán, csönd van, messze kellett parkolnom, de ezért látszik az ablakból.... Jóleső fáardstág járja át testem, mind szellemileg, mind pedig fizkilásian. Az év első munkanapja nygon nyugodt volt, igaz sokat dolgoztam, de egyszer sem idegesírettem fel magamat. Néha igaz nehezen jöttek a számra mondatok, de ezért mindig összeállt a kép. Ma sikerült egy kicsit közelebb kerülni az év egyik kegnagyobb üzletéhez, illetve megint rájöttem, hogy diletánsok vezetnek minket egy sötét alagútban. Mától van egy újabb kollégánk, akik szintén Gábor, nem jósolok nekik nagy sikert, de ez nem az Ő hibája lesz, paripa és fegyver nélkül nehéz... Mindenesetre sok sikert kívántam neki. Reggel szó szerint beesett fater a kávézőba, nagyon sajnáltam az öreget, húzta a lábát és panaszkodott, délután már kórházba került... Idei első találkozásunk nem sikerült fényesen, mosolya még mindig elbővőlő, mondhatni megrészegít. Egyetlen dolgot nem értek, hogyha annyi ember előtt sikerül határozottnak lennem, miért olvadok el mindig amikor meglátom. Ez az én keresztem vezeklem a bűniemért. Néha csak jóval később álnnak össze bennem gondolatok, így ma jöttem rá, hogy fent van a telefonszáma a neten! :-) Azt persze a mai napig sem értem, hogy miért kaptam meg Tőle? Mindenesetre kvittek vagyunk, mindketten sírtunk... Holnap biliárd, mostanában formában vagyok és ha nem simán, de hozom a game-ket! Remélem az idei év is jól kezdődik, hétvégén pedig verseny lesz és ha minden jól megy, akkor indulok! Ezentúl a csütörtöki szeánszot, ha mindig igaz Cha-cha-cha-ben tartjuk. Kíváncsi leszek az új környeztere? Iky roadshow... :-)
Ma voltan úszni, jótt tett 1,5 km és 2x15 perc szauna, megint érzem a testemet és inspirációt kaptam, hogy többet mozogjak. Holnap két meeting is lesz, az egyik a juatlékrendszerről és a 2010-es elvárásokról, a másik pedig a szokásos... Hát egyiket sem várom, jobb így hogy nincsenek elvárások! :-) Na ez tényleg vicc, hogy jelen pillanatban ténylegesen semmi nem motivál... ;-) Lesz ügyféltalálkozó is, ez a kedvencem, amikor hajnalig kell dolgozni, aztán pedig meglehetősen megzuhanunk, ahogy eddig zajlottak ezek! Szerdán délután megyek masszázsra, ha minden igaz olajos thai masszázs lesz, irgalmatlanul várom. Köszönjük üdülési csekk! :-)
A mai nap kérdése, hogy miért nem vettem fel a stoppost?
Holnap/ma is korán kezdődik a nap!
Farmville EOF és a halak is megdöglenek... A teknőseim viszont virulnak, real time aquarium! :-)

2010. januar 07. csutortok 01 ora 13 perc 02 masodperc
Soha ne kiabájuk el a dolgokat, de úgy néz ki, hogy sikerül bevenni az idei év eslő nagy ügyfelét és mivel ennek a bevétele egy picit meghaladja a célszámot, így a többi aprólékkal ez nagy muri lesz, am már csak ajándék, hogy megint lesz hónapszorzós súly, ami jabuárra 1.4, avagy sírok, de majd inkább holnap délután... :-)
Ma voltam masszíroztatni, megksözönve a üdülés csekk projectnek. A hölgy egy kicsit kiégetnek tűnt, mondanám, hogy botox-os, vagy azt, hogy az a típus, aki 30 felett, 20-nak akar látszani, de ez amasszázsnál nem számt, így nagyon kellemes 1,5 órát töltöttem egy olajos thai masszázson, az alvás küszöbén, némi illatosító és lounge zene mellett... arról nem beszélve, hogy vér még egy ugyanilyen amikro csak én akarom! :-)
Ma elvittem a motorom ülését, ez az első tényleges project a restauárciós munkában leszámítva azt, hogy most már motorikusan működik és van mászakija és papírjai is rendben vannak! Már van a matriciára is ajánlatom, találtam krómozott is, gumit nem bonyolult, kipufogó meg van az e-bay-en, már nagyon várom, hogy a rendbehozott kicsikét megprörgessem, már vagy 2 hónapja nem motorztam, leszámítva, hogy a két ünnep között beindítottam...
Ma két nagyszerű telefonbeszélgetésem volt Zsófival és most este Anka Petivel, jó hogy vannak igaz barátiam! Holnap pedig munka után felhívom Simi-t és elmegyünk iszunk néhány sört!
A hétvégén festeni és tapétézni kéne...
Ma megint rájöttem, hogy Erika a takarítőm egy igazi kincs, félkarú óriás lennék nélküle!

Orsitól olyan levelet kaptam, hogy én jobban mosolyogtam rajta, mint ahogy meglődött! :-) Hát nem is tudom, lehet hogy kicsit közvetlen voltam, de hát a 24 óra mégiscsak 24 óra és azóta nem beszéltünk...
A nap SMS-e: Te vagy a legörültebb Lány a világon, akit valaha megismertem... ;-)
A nap SMS válasza: Pedig elég tudatosan csinálom :-D
Olyan szinten rendben vagyok a munkával, hogy nem nagyon izzadok meg mostanában, de lehet hogy ez csak ezért van, mert rutinból mennek a dolgok. Ma kb. 3 ember hívott fel, hogy szeretne ezt-azt, ilyenkor érzem, hogy volt éretelme az elmúlt 5 évnek és büszke vagyok magamra... avagy ha valaki úgy gondolja, akkor meg lehet próbálni! :-) Az első néhény év nagyon kemény, most aratunk! Cilck to harvest... aahogy Gyula mondaná!
Ma kévéztam és Gabival és azt mondta, hogy velem álmodott, szerintem arra teszem fel az életem, hogy megtaláljam a genetikaliag helyes női mintát... ;-)
Ha minden igaz, akkor jövő héten lesz DVR-os cuccom, hála a cafeteriának!
Voltunk fent Zsolttal Nagypapánál havat lapátolni és tök jót beszélgetünk. Azért én is lapátoltam, de utána hoztam a manager image-t és áttértem a sószórásra, amíg Zsolt lapátolt. Tökre örülök annak, hogy az a felszültség amikor együtt laktunk eltűnt, Ő is, és én is komolyodtam, bebizonyítottam, hogy tudok ha akarok és Ő is büszke rám, én pedig arra hogy remekül nevelik Brcelt, persze még mindig egy kicsit ideges tud lenni néha, de megvagyunk... illetve mostanában bevezettem, hogy kezet fogunk, ami nagyon sokáig kimaradt! Talán ennek örülük a legjobban, mert testi érintés nagyon-nagyn fontos, illetve két férfi között pedig elengedhetetlen, ha meg business oldalról nézzük, akkor ez jelzi, hogy minden rendben van!
... és most minden rendben van! Van egy két olyan dolog, amire oda kell figyeljek, de boldog és kiegyensúlyozott vagyok, illetve úgy érzem, hogy soha többet nem értem el idáig az életemben a saját erőmből és mindezt meg tudom osztani a családommal és barátaimmal!
Viszont minden nappal egy kicsit messzebb kerülök a mindennapok valóságától! Respect mindenkinek, aki becsületesen és erőn felül küzd az életben maradásért...
... és a hétfői nap, lejobb köszönése a Kaltenberg-es hentes legénytől, aki egy 50-es papas, véres műanyag kötényben (egyébiránt életemben nem láttam). Jó reggelt, Doktor Úr... Na ez jól esett! Lehet, hogy akkor jól öltözött voltam... :-) Amúgy régen halottam az engem hivatalosan is megillető Tanár Úr kifejezést! :-)))

2010. januar 08. pentek 21 ora 35 perc 29 masodperc
Ma mgint éreztem, hogy karrierem csúcsán vagyok. Kaptam egy DHL-es csomagot Hollandiából, feladó UPC Broadband, Holland, Amesterdam, stb. Először is biztos ami biztos csináltattam egy fényképet! :-) Második körben pedig olló és boncolás... Meglepő módon a műanyag borítékon belül még egy boríték, aztán pukifilóában egy doboz... A dobozban pedig egy inner-circle-s képkeret. A Képkeret mondjuk azt hogy egydedi, mert lényegében egy nagy L betű, az L belső ívén pedig van egy üvegtábla, ami forgatható, így lényegében két képet lehet belerakni. Az egyiken Gene Musselmam és én vagyok öltenyben és nyakkendőben, kezet fogva, miközben szolídan átöllel gratuláció közben, a másikon pedig egy spanyol csoportkép a szálloda halljában, itt rettentő jól pozicináltam magamat Gene (UPC Broadban európai elnök-vezérigazgató) és Frans (UPC B2B európai vezető) mellé...
Respect, innen már csak a lejtő van! ;-)
Szerintem valamikor be kell mennem a hétvégén néhány órára, mert van egy-két olyan projectem, amin gondolkozni kéne egy kiccit és erre napközben nincs esély...
A nap SMS-e: Esik? ;-)
Válasz: Szakad :-D Megérdemlem.
Minden nap volt valami pörgés a héten és erre büszke vagyok, terverim szerint idén szeretnék party hiánaként, esetleg némely esetben fesztivál junkiee-kéne újászületni, avagy:
- hétfő > sport, úszás, szauna
- kedd > sport, snooker
- szerda > masszázs, motorülés és hólapátolás
- csütörtök > DPU Cha-cha-cha (jobb mint amire a Kálvin térről emlékszem)
- péntek > Simi most jön és hozza söröket...

2010. januar 10. vassrnap 03 ora 23 perc 00 masodperc
Elvis él... ma este találkoztam vele! ;-)
2010. januar 14. csutortok 01 ora 25 perc 10 masodperc
Szombat este óta rock n roll-t hallgatok, némi megszakítással... Régen nagy fun voltam és nem is gondoltam, hogy ez az évtized így kezdődik!
Nagyon pörgös bent az élet, próblom utolérni magamat, de nagyon úgy látszik, hogy legtöbb esteben csak magamra számíthatok. Persze lányok okat segítenek, de Ők is úsznak! Az igazi probléma, hogy nagyon sok apró kis ügy van folyamatban, amit szinte lehetetlen nyomon követni... Holnap bemegyek korán és ez mindaddig így lesz, ameddig meg jövök nullára, aztén lehet, hogy a szombati munka segít a legtöbbet, mert akkor tényleg a munkára tudok koncentrálni...
Amúgy megy a bolt, ezt az jelzi, hogy nem szoktam úgy eljönni, hogy nem írtam meg egy megrendelésre szerződést, illetve minden nap jön legalább 2-3 megkeresés. Arról nem beszélve, hogy alíg 2 hét alatt meglett a havi terv és ez már az új növelt. Nagyon várom az emelt célszám emelt jutalákát, a fincsi 1,4-es szorzóval. Ha már beledölgök és lelkem oda van fűzve egy gémkapoccsal a munkakönyvemhez, akkor legalább tartsanak jól... Ameddig bírom, legalább megpróblok összehozni egy korrekt egzisztenciát megfelelve a fogyasztói társadlom elvárásainak... de ezt leszarom, szeretnék világot látni!
Érzem, hogy megint kéne egy magán angol nyelvtanár, szeretnék fejlődni... A korábbiakhoz képest, sokkal jobban megértettem magamat, de tudom hogy sok a hibám, de a legeleslegfontosabb, hogy az információ átmenjen...
Hát, igen néha elterődik a figyelmem, routerek, álláskeresés és statisztika könyvek iránt! Nem tudom, hogy ki és mit gondol erről, de én soha nem érztem ilyet, irgalmatlanul küzdenek bennem gondolatok, de egyenlőre egymással küzdenek, így békénhagynak! :-) Amit soha nem értettem, hogy valami egyszer zöld, aztán piros, akkor hogy lehet igazából barna, néha fekete, esetleg fehér... Hogy ki a bolondabb és örültebb azt nem tudom, de a végén minden kiderül, mert egyszer vége lesz, mert senki nem él örökké... Amúgy most lehetőségem nyílt nyugodtan elolvasni a cv-t és azt vettem észre, hogy nagyon sok a formai hasonlóság (a file elnezevezésének a felépítése pl. ugyanaz), illetve RESPECT a tartalomért...
A nap kérdése, hogy mennyibe kerül egy router? Szerintem, pont annyiba, mnt egy statisztika könyv! Megmosolyogtam, hogy nem kell, de szinte tudtam... Hazafélé összeszámoltam, hogy 1 van, ez játszik most, illetve van egy switch, ami szunnyad a fiókban... Bent van a régi wifi-s az ominuzus, van egy régi UPC-s switch aminek rossz az egyik portja, de ezt senki nem mutatta ki tudományosan, illetve van egy saját, aminek néha jó hasznát vettem, de ezt sem használtam már vagy két éve... Szóval, na mindegy! Arról nem beszélve, hogy Gábor a régi dolgait, amit már nem használ, szereti odaadni olyanoknak, aki egyrészt örömmel tudják fogadni, másrészt még sokáig tudják használni... Általában a máltaiknak szoktam adni, ha már voltam Máltán! De különben mindenkinek próbálok adni aki kér, nem keresem a kérés eredetét és jogosságát, persze azért csak a józan ész hatérain belül. Eddig általában elfogadták az emeberek, ha felajánlottam vmit... Na mindegy, talán holnap tényleg új nap virradd és felnyílnak azok a gyönnyörő szemek, vagy ha nem, akkor életem egyik legszebb emléke lesz... Az idő dolgozik magától, 2 hét és valószínűleg sok-sok mosoly! :-)
Irgalmatlanul besz*patot a KBC és az FHB. Jó fejek vagytok bankok, nem felejtettem el... Na majd nézzük meg márciusban, amikor megnyitom az első befektetési számlát. Gábor szeretne értékpapírokat birtokolni és ezekkel némi real time gazdasági stratégia játékot játszani... Ha az ikariam, az RT3 és még sok-sok minden más megy, akkor ez sem lesz gond...
Hogy létezhet az, hogy egy ügyélszolgálat nem akarja megmondani az ügyfélszámomat, miután azonosított másik 6 adattal? Na ez e világ vége, meg az, hogy 30 napra akarunk eleve válaszolni...

Ki a f*szom az a Tihanyi Dóra?
Breakfast at Tiffanys - 1961
Jó dolog mindenfelé jegyzeteket írogatni, mindegy hogy az áldott post-it-et nyomom, vagy elektronikusan tapicskolok...

2010. januar 16. szombat 10 ora 17 perc 37 masodperc
Háztartástan... Avagy egszerre mosok és mosogatok, igaz mindezt gépek végzik helyettem! :-) ... de még nagyon sok minden van, illetve ha minden jól megy, akkor ma holnap a helyére kerül a tapéta a gardrobe-ban, persze ez nem olyan Szex és New York-os gardrobe, de az enyém... :-)
Elromlott hűtő, egészen pontosan a fele, mert a mélyhűtő működik, legalábbis a jégkockák erről tanúskodnak, így a többi jószágot kiköltöztettem az erkélyre! Majd he lesz időm, akkor hívok egy szerelőt, ameddig hideg van, nem gond... Nagy baj nem lehet, ha a fele megy! ;-)
Tegnap este kaptam egy telefont Ausztriából, a megb*szta a nyúl a borzot szöveggel, avagy a kollégáim jól mulatnak... Azt hiszem szeretnek egy kicsit. Néha azt érzem, hogy bent tiszletlnek és ez jó, olyanok köszönnek nekem előre, akinek én nem tudom a nevét, ettől függetlenül próbálok szerény maradni, de hát büszkének is kell lennem, nem egyszerű...
GG és itt nem a LAN-os Good Game-re gondolok... Jó hogy vagy! :-)))
Na vége a reggeli joghurtomnak vár a lakás...

2010. januar 16. szombat 19 ora 56 perc 32 masodperc
Irány a metál koncert! |m|_
2010. januar 21. csutortok 04 ora 46 perc 38 masodperc
A három legfontosabb egyéni rekord a héten:
- 1:14 perc egy mobiltelefont fogva és utána mosolyogva alvás...
- több mint nettó 1 milló forint szerződött havi díj kicsit több mint 2 hét alatt ( a terc 660 egy hónapra :-)). illetve a tegnapi 6 visszaérkezett szerződés...
- 25-ös brake snookerben, ami annyit tesz, hogy piros-fekete-piros-fekete-piros-fekete-piros és egy próválkozés a rózsára, de ez már nem ment be... A 6-ik golyó után már könnyek szöktek a szemembe... :-)

2010. januar 26. kedd 23 ora 34 perc 12 masodperc
Szombaton Kegga áldásos segítségével felkerült a tapéta a gardrobban, de még van egy kis hadiállpot a lakásban, egyenlőre nem volt kedvem összepoakolni. Na meg kellene egy szegély is a plfonhoz... Aztán lehet visszapakolni. Kezd összeálln a fejemben a lakás többi része is... Egyre jobban érzem magam itthon. Az ablak csere még kemény lesz. Nem tudom mikor jutok el odáig.
Meghitt nyugalom van, az üzlet megy, de mosz szinkronban vagyunk, nincs torlódás, mindenki megkapja időben azt amire vágyik. Nem borotválkoztam ezen a héten és már nem is fogok, az így laza... Szarok a business skill-re! Hova tovább, nekem már nem kell bizonytni és bevallom őszintén azt is leszarom, hogy mit okosítanak a nagyok... Bejárok és teszem dolgom, ők meg fizetnek! Persze az ügyfelekke foglalkozni jó... Mától nem kell felslegesen körbehordozni a szerződéseket, ezáltal is könnyebb lett a munkám, B első értelmes intézekdése... Így kellett volna kezdenie! ;-) Nevezzük ezt búcsú ajándéknak. Minden nap keres valaki, hogy kellenne ez mag-az, nincs ennél szebb...
Igaz mindehez néha be kell menni vasárnap... és Sanyi is bent volt. Nem utolsó sorban kinyitották nekünk a cafet, ne ezután mondja valaki, hogy nem vagyok törzsvendég!
Jó ez az új Hobo, az öreg még moindig tud, mindig is csipáztam, szeretem a Bluest és hangját... Nagy karrakter az öreg! Respect!
Találtal valahol egy AT-AT és le akarják szállítani, reméelm néhény héten belül itt lesz...
Elromlott a hűtű, de a fagysztó része megy... Szerencse, hogy kibaszott hideg van, így plus-os kosárban hűlnek kint a cumok a lodzsán! Valamikor ki kéne hívni a szerelőt...
Mi a faszért nem lehet valaki kiegyensúlyozott, nem aza baj, ha valakinek vannak kilengései, de a szélső értékek nagyon rosszak. EOF végleg... Már nincs sok hátra! ... és akkor jön, megint és megint és megint!

Elkészült a motor ülése, hétvégén kiurom érte és akkor mehet a többi cumó is a javítóba. Nem is érdemli meg ez a motor, hogy ennyit költsek rá...
Be kéne b*szani valamikor, valahogy úgy mint anno a Trafóban. Öltöny, nyakkendő, mindenkit meghív (pultos és néhény ismeretlen is), lehajt és leborul a székről... Mindezt persze mástól kell megtudnom! :-) Élni tudni kell...
Ha minden igaz, lett logoja a cégünknek, itt volt az ideje, hamár van bevétele is.. Itt volt az ideje felpörgetni egy kicsit a dolgot. Jó érzés egy kicsit a sajátot is tolni... Habár volt, más saját boltom, de az nem volt túl legális, legalábbis egyesek úgy gondolnák... ;-))) Áldoz az Istent, hogy nem lett belőle bajom, így útólagpedig csak a szépre emlékszem! Emlékszem?
Na jó egy cigi és lefekvés... Holnap is hinteni kell az igét!

2010. januar 28. csutortok 08 ora 07 perc 19 masodperc
Naturális ébredés, nincs ennél jobb, mint amikor nem húzod fel a vekkert... Ez van, ha már megvan a célszám és nincs kényszer! :-) Jó reggel
Szólj hozzá! · 1 trackback
A bejegyzés trackback címe:
https://kistrizso.blog.hu/api/trackback/id/tr341754695
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: DPU Chachacha 2010.11.10. 11:22:57
Helyszín: 1013 Bp., Krisztina krt. 37/a. Látogatás #1: 2009. november 7. 22:00-02:30 Látogatás #2: 2009. november 22. 00:30-03:50 > Az utasellátó remek kiindulási alapot ...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.